Eredményes évet zárt az antik szakág

Kilenc hazai versenyünk volt 2018-ban:

Már hagyományosan kilenc kupaversenyen mérhetjük össze  magunk és modelljeink tudását.  Ezen felül van minden évben az EB, ami közkívánatra kikerült a ranglista, egyben OB. rendszerből.  A versenyek mindegyike szerény körülmények közt, de magas szakmai színvonalon zajlott. Sok helyen küzdünk az akadályozó talaj növényzettel. Kérjük is a rendezést vállaló kollégákat, hogy lehetőségeikhez mérten tegyenek meg mindent egy kicsit jobb pályákért, de tisztában vagyunk ennek nehézségeivel, munka igényességével, tehát csodát senki sem vár.

Két  kategóriánkban,  az ELOT-ban és a TEXACO-ban a  létszám csökkenése elérte a kritikus szintet.  Azt gondolom, hogy ameddig az EB-ken eredményesen tudunk szerepelni, addig fontos, hogy meglegyen a versenyzés lehetősége a gyakorlat fenntartása miatt.  Azt is látni kell viszont, hogy az nem tartható sokáig, hogy a díjakat előre is odaadhatnánk versenyzőtársainknak. Összességében az a javaslatom, hogy ez az év menjen le változtatás nélkül, de ha nem lesz  változás, akkor döntenünk kell  ezeknek a kategóriáknak a hazai sorsáról, mert nem kockáztathatjuk a komolyságunkat. Kétségtelen persze az is, hogy a verseny modellezők létszámának csökkenése egész Magyarországon problémás és a régi – jól bevált számok - nem biztos, hogy ma is értelmezhetőek.

A rendezést vállaló klubjainkat és azok vezetőit minden évben külön is szívesen emelem ki a beszámolóban. Nem fér kétség ahhoz, hogy az antikos mozgalmunk  legnagyobb háttérharcosai ők, mert jó hangulatú versenyek nélkül nem tudnánk ilyen jól működni. 

A jó hangulat alapfeltétele, az abszolúte korrekt versenyzés és verseny vezetés is. Nálunk ráadásul önkéntes alapon kell minden szabályt betartani, ami egy magasabb erkölcsi hozzáállást jelent, mint más versenyágakban. Egyetlen eset történt az elmúlt évben, amely megzavarta egy kicsit a lelkiségünket, mégis nyomokat hagyott néhányunkban. A legfontosabb tanulsága az esetnek, hogy bármi történik a versenyen, azt a versenyen kell elintézni. Erről rendelkezik az óvásokkal foglalkozó szabálypontunk is és ezt nagyon komolyan kell venni. Ami helyben nem tisztázódik az utána már nem is fog soha. Most már minden esetre, csak fenti tanulsággal szabad foglakoznunk.

Az új évadot egy kicsit korábban kezdjük,( Alsónémedi  04. 27.) reménykedve, hogy így az elkerülhetetlen halasztásokkal együtt sem futunk ki az időből szép őszeinkben. A versenynaptárunk  idén hamar elkészült, mindenki számára hozzáférhető.

Eseti légtereink

A kezdeti bizonytalanságok és tanulások után elmondhatom, hogy a versenyeinken teljesen megoldott és jogszerű a légtérhasználatunk. Rendezőtársaim bizonyosan megerősítenek abban, hogy a Légtér.hu vállalkozás, konkrétan Török Ágnes , figyelmes, segítőkész és kluboknak térítés mentes munkája nélkül bajban lennénk. A minisztérium a nyáron csúnyán megcsúszott a maga vállalta határidőkkel, mert nem hogy a 30, de még 60 nap sem sikerült gyakran. Az EB nagyon időben  leadott és hibátlan kérelme is utolsó nap érkezett meg egy kis protekcióval.  Reménykedünk, hogy a hamarosan megjelenő új szabályozás nem tartalmaz majd újabb szigorításokat a repülőmodellezés területén.

Antik Modellek XVI. Európa Bajnoksága, Jakabszállás.

Most -fél év elteltével- sem könnyebb egy rövid összefoglalót adni erről a szó szerint viharos, hatalmas eseményről.  Még mindig úgy kavarognak a gondolatok a fejemben, mint a viharfelhők a döntőben. Nézzük először a statisztikát:  13 ország 140 versenyző 13 kategóriában versenyzett.

Magyar eredmények:

  A csapat bronzérmes lett, egy ponttal ( egy bronzérem) lemaradva a Cseh csapat mögött és kettő ponttal a győztes Olasz csapat mögött. Három arany, három ezüst, három bronzérmet szereztünk. A csapat érmesei:  

Dékány Zsolt, Kaptás Dávid, Labadics József aranyérmesek, Berkó György és Kornó István ezüst és bronzérmesek, Gelencsér Kálmán ezüstérmes, Török László bronzérmes.

Versenyzőink kitűnően helyt álltak most is, nem csak modell vezetésben, de verseny taktikában is. Érdemes egy pillantást vetni a dobogós helyek után történtekre.

 Zih Dávid 4 helye vitorlázóban.  ALOT-ban az első helyezett Szlovák barátunk után 6 magyar következik Berkó 2. Kornó 3.Horváth 4. helye, majd 5. Dékány, 6.Labadics  7 Gitye. Tehát a teljes  Mende. Szépen szerepeltünk még Electro Glider-ben  Kátai 5, Németh 6. helyével. Nagy öröm volt még a tehetséges Fürjes Gergő 7. helye Electrorubberben. Ács József NMR 2,5-ben 8. Lukács László 10. Németh Róbert vitorlázóban 10. helyet szerzett.

Két regisztrációs nap után 4 versenynap, összesen hat napon keresztül zajlott az EB, 10-től 16 óráig, 16.30 kor döntők, 18 órakor két vagy három eredmény hirdetés. Ebbe a rendbe zavart be a szerdán érkező hidegfront, ami miatt két nap összevonásra került, max.két starttal kategóriánként.  Így Csütörtökön kora délután  három döntő és összesen hat kategória  eredmény hirdetése zajlott egymás után. Az ELOT kategória döntője  alatt akkora vihar tört ki a pálya fölött, hogy a gyors lefújás ellenére két modell elveszett és a döntőt meg kellett ismételni természetesen, ami viszont szép magyar sikert hozott szerencsére.

Egy érdekes rekord is született az Electro Rubber kategória döntőjében rekordszámú -16- modell emelkedett egyszerre a startvonalon. Pazar látvány is izgalom volt egyszerre.

Támogatóink  az EB-n

A verseny -támogatóinknak köszönhetően- már a megnyitóval jó hangulatot teremtett, hisz a Kiskunlacházi  ifj. Fúvószenekar, Breznyán István karnagyúrral már első pillanattól mosolyt varázsolt a sokat látott versenyzők és családtagjaik arcára. Külön köszönet Dr. Répás József polgármester úrnak a zenekar szállításának finanszírozásáért.

Az ezután következő műrepülő bemutató,  Ábrányi Tamással, majd a Kecskeméti Modellező Sportegyesület modellező bemutatója méltó alapokat adott ehhez a szép EB-hez.

Már a regisztrációnál jóízű meglepetéssel tudtuk fogadni az EB összes megérkező vendégét a Kőnig Meggy,  Kiskunlacháza, Lengyel Sándorné jóvoltából.

Az összes dobogós versenyző pedig fokozhatta örömét a Demeter Chocolate, Kiskunlacháza, Demeter Zoltán nagylelkűségének köszönhetően a cég kiváló egyedi csokijaival.

Aki pedig ezt a nagyszerű Kiskunlacházi segítő kommandót szervezte:  a mi Tóth Imre barátunk. Aki nem mellesleg a nyomdai anyagainkat is jóval a piaci ár alatt elkészítette el.

Nagypontosságú mérlegeinket Zsoldos Sándor  ( Kéry László ) adta kölcsön térítés mentesen.

 

Hibák az EB-n

Nem lenne korrekt, ha nem említeném meg azokat a hibákat, amelyek  legnagyobb igyekezetünk mellett bosszantóak lehettek a résztvevők számára. Elsősorban a gyenge hangosítást emelném ki. Sajnos szóba sem kerülhetett profi megoldás, az EB rendkívül szerény költségvetéséből. Így olyan költsön kapott régi berendezéssel küzdöttünk, ami persze, hogy a himnuszok lejátszásánál hagyott végleg cserben. Más kérdés, hogy egy csoda volt, amikor a Marseilles-t a vrsenyzőtársak  énekelték a Francia győztesnek.

A műszaki bizottság által használt bélyegző elmosódott a műanyag felületeken. Én ide egy csinos kör alakú öntapadós matricát rendeltem, ami sajnos nem készült el időben. Vészmegoldás volt.

Hiányzott a magyar csapatnak egy kapitány. Más esetekben, mi Szécsi Imrével közösen megyünk az eligazításokra és tájékoztatjuk a csapatot, összefogjuk amit lehet. Most egész más feladataink révén, erre már nem maradt energia, ami hiányzott a csapatmunkából.

Nem tartom hibának, hogy néhány ügyeskedő versenyző kihasználva az ellenörző bírói rendszer gyenge pontjait és  bevitt néhány találatot – fals beírt eredményekkel.  Sajnos a szemfüles versenyzőtársaink észrevételei itt nem vehetők . figyelembe.  Mindenki tudja, hogy a megoldás az, ha csak hivatalos bíróknál lehet startolni. Ezt csak azok a rendező országok tudják megoldani, akik erős támogatókat tudnak szerezni emellé a nagyon szerénynek megszokott nevezési díj mellé.  Pl: Szlovákiában a befizetendő adóból ad a vállalkozó támogatást, mintha  nálunk a TAO ki lenne terjesztve a modellezésre. A nevezési díjakat sajnos mindenképpen emelni kell az EB-ken.

Az EB költségvetése

Itt ragadnám meg az alkalmat a tanulságok aláhúzására és az általános tájékozottság növelése miatt a legfontosabb számok és alapelvek közreadásával. Az EURÓ  akkori legjobb árfolyama a bankokban a 315,-Ft volt eladásban.

Az összes bevétel a nevezési díjakból és a bankett befizetésekből:  4720,-Eur X 315,-Ft= 1.486.800,-Ft                                            Magyar bankett befizetések HUF-ban                                                                                               110.000,-Ft

Támogatóinktól  érkezett átutalások:  MMSZ Elnökség  (zászlók, díjak, nyomda )                   330.000,-Ft            Renault ( Vihari Balázs)    ( 150 db reklámtáska  + 150 eFt  általános klts-re)                             150.000,FT                                                                                                  Bevételek összesen, kerekítve                                                                                                        2.076.000-Ft

 A kiadások:                                                                 18 fő /6 nap rendezők  szállás                      567.000FT

                                                                                      18 fő /6 nap  rendezők félpanzió                  330.000,Ft

                                                                                         Depó hangár bérlet  1 hétre                       100.000,Ft

                                                                                             Kisterem bérlet 1 értekezletre                20.000,-Ft                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 Bankett                                                                                                                                                    361.000,Ft

 Általános klts, mint szállítások, bírók póló, technikai eszközök, mint táblák, irodaszerek,    659.000,-Ft

Kiadások összesen, kerekítve                                                                                                         2.046.000,-Ft

Az EB nyeresége 30.000,-Ft  ( A BPMSE kasszájában)

Fontos a költségvetéshez még tudni,

hogy a megkapott  480 eFt  támogatás nélkül az EB ennyivel lett volna veszteséges.

A rozoga hangosításunkat barátságból kaptuk Wadovich Zoltán sportársunktól.

Volt egy későn érkezett, de profi ajánlatom hangosításra: 300.000,-Ft +1 fő  hat napi ellátása.

A BPMSE nagyjából 1 millió Forintot  hitelezett meg, nulla Ft költséggel, már az EB előtt felmerülő költségekre. 

A  teljes rendezői gárda, a feladatait önkéntesen végezte, a szállás félpanzióval szolgáltatást vette csak igénybe, még utazási költséget sem kapott.                                                                                                                 

Műszaki vizsga az EB-n

Egy merőben új rendszert indítottunk útjára itt Jakabszálláson, ami nem várt sikert hozott a rendezésben. Ennek alapja az önkéntesség, egészen a döntőbe jutásig, mert a döntőben már csak vizsgázott modell vehetett részt. Fontos részlet volt még a 2%-os tolerancia határ bevezetése a méret ellenőrzéseknél.  Önkéntesség ide vagy oda, Fidrich András, Gál István, Bádovszky László, Lerf Lehel két teljes napon keresztül még enni sem nagyon tudott, annyi volt a jelentkező. Ráadásul ők nagyon jól ráéreztek arra ,ami fontos és ami nem.  Andris angol tudása is sokat segített. Minden tisztelet kijár a műszaki bizottság munkájáért.

Pálya bírók az EB-n

Rábel Andris és Verőczey Gabi a gondolatolvasás szinvonalán rakták fel és vették le a pályákat jelző szallagokat. A napközbeni méréseknél szigorúan dolgozó Brindzik László és unokái Tóth Norbert, Tóthné Török Vivien –persze nem mindenkinek- de szabályosan kis kabala kedvencekké  kezdtek válni a versenyzők körében.  Jó érzés volt, hogy fiataljaink és nemrég még fiataljaink is néhány óra alatt rázódtak bele ezekbe a szokatlan feladatkőrökbe. Nagyon jó fotoriporterünk is volt Verőczei Gabi személyében, aki Dékányné Sziráki Mariannal közösen naponta tették föl a legjobb képeket, legnagyobb örömünkre.

Rossz érzés viszont,  hogy akármennyire próbáljuk,  ebben a rendszerben nem tudjuk megakadályozni az ügyeskedést. Sok év tapasztalata most már, hogy hiába működik jól ez a módszer a tengeren túlon, itt Európában valahogy nem megy. Már 7-8 évvel ezelőtt faggattam Ed Hamlert   ( Az USA Antikos főnöke volt még nem rég) , hogy ők mit csinálnak.  Először nem is nagyon értette, azután azt mondta: „semmit”….. illetve….  „ kiközösítjük természetesen.”

 

Versenyadminisztráció az EB-n

Szécsi Imre és Horváth Marika végezte el a legpontosabb, leggondosabb munkát az EB ideje alatt. Mert ugye ilyenkor két dologban nem lehet hiba: A repült időkben és a pénzügyekben. Nem is volt. Az egyetlen kellemetlenség néhány felelőtlen szlovák és egy cseh versenyző okozta. A hivatalos startzárást követően két órával adták le a startlapjaikat. Természetesen el kellett volna utasítani mindegyikőjüket, hisz minden nap kihírdettem a lapok leadásának fontosságát.  Látva azonban, hogy náluk nem a startlap meghamisítása volt a cél ( nem voltak ehhez megfelelő állapotban) sokkal politikusabbnak tűnt elfogadni a késést.

Szállás.  ellátás, bankett az EB-n

A résztvevők összességében nagyon elégedettek voltak házigazdáink munkájával.  Az Aero Hotel teljes személyzete,  Szórád Dávid étterem és Szállodavezető irányításával mindent megtett a vendégek jóérzéseiért.  Kitűnően működött  depó hangár,  a kemping nagyon népszerű volt és hangulatos,  jó volt a konyha.  Felkerült  az Í-re a pont a bankettel.  A mindig sikeres tombola most a Paco Modell által felajánlott ajándékokból állt, melyek szép sikert arattak. A banketten történt a csapat és az összetett bajnoki cím eredmények  hirdetése.  Mindkettővel sikerült maradandó élményeket szerezni, úgy gondolom, de a rendezőség nagy örömére Fair Play díjat is adományozhattunk Kaptás Dávid  sporttársunknak a verseny közben tanusított önzetlen segítség nyújtásáért.

Tovább nőtt még a hazánk iránti szimpátia, amikor a környékbeli lakósság segítségével az EB-n  eltűnt három modell is megkerült,  pilótáik nagy örömére. Ebben a munkában Sebe Ferenc kecskeméti modellező barátunk segített koordinálni. Ő a Genevation repülőgépgyárban dolgozva szervezte nekem a modellek visszakerülését Jakabszállásig.

TV film az EB-ről

A Sport1 csatorna Aerosport Magazin műsorában láthattuk júliusban az EB-ről szóló jól sikerült filmet Farkas Attila a ProduCom.hu műsorkészítő munkájaként. Egy napi felvétel lehetett csak a sűrű programban ami egyrészt jól ösztönzött az összefogottságra, de sajnos a magyar érmesek nevei valóban kimaradtak a filmből ami nem volt szerencsés. Óriási eredmény viszont, amíg nem sikerült megismerkednünk Attilával addig magyar modellezőt a magyar televízióban nem láthatott senki, több mint 30 éven át. Javaslom nézzétek a Sport1 Aerosport Magazinját, de az Aerosport.hu Facebook csoportban is láthatjátok az eddig elkészült szuper jó kis modellező filmeket. Most februárban lesz Attila új filmje a Dunakeszi Modellező barátaink klubjáról és szakköréről. Fogom osztani.

A  szakágunk 2019-es terveiről:

Szabályzatunk széles körben ismert, versenynaptárunk nyilvános. Ennek a megbízható kommunikációnak fontos eleme a szakág  Facebook--  Antik RC (SAM5) Repülőmodellezők csoportja— Gitye Gábor kiváló sporttársunk vezetésével,  mely meghaladta már a 600 fős tagságot. Sokat segít még, a most már több mint 90 címre érkező levelezőlistánk is.  Ide kellene segítség, hogy ez a címlista egy profi levelező listává váljon.

Minden eddiginél fontosabb lesz a kommunikáció, ugyanis a 2020-as szabályzat módosítások lehetősége miatt,  ezt a munkát idén el kell kezdenünk, hogy jövőre letisztult, lefordított javaslatokat adjunk le.

Ebben az évben Olaszország ad helyet a XVII.  EB-nek, Aguscello városkájának sport repülőterén: 2019. Június  24-28-án. Nagyon készülünk, már szálláshely foglalásunk is van a csapat egy részének.  Erősen reménykedünk, hogy talán most először kaphatnánk segítséget a kiutazáshoz.  A következő évi  EB-k:   2020. Csehország, Cseh Haven, 2021. Szlovákia, Nitra. 

Konkrétan még nem döntöttem el, de gondolkodás alatt van nálam egy 2022. Jakabszállás.  Viszont csak abban az esetben lehet róla szó, ha sikerül a jelenlegi nevezési díjat –sajnos-a duplájára  emelni.  

Változni fog  a ranglista értékelésünk a sok holtverseny miatt, a beszámoló utáni szavazás eredménye szerint .Valószínű a 9 eredményből a legjobb 5 fog beszámítani. ( Ez a döntés született!!!)

Nem változtattunk a jó néhány éve bevezetett minősítési rendszerünkön, amely ugyancsak ranglista alapú. Minden kategóriában a ranglista első 1-3 helyezettje I. osztályú, 4-6 helyezettje II. osztályú, 6-tól lefelé mindenki III. osztályú aki feliratkozott a ranglistára.

 

Szakágunk és az MMSZ kapcsolata

Óriási előre lépés, hogy az Elnökség ilyen szép és hasznos ügyekre tudott támogatásokat adni idén- úgy tudom országosan és összesen 8 MFt értékben. Ez példátlan a Magyar Modellezés történetében. Ráadásul az MMSZ új kommunikációs vonalán,  a megújult honlapon nyíltan és nyomon követhető módon történik mindez.  Nagyon jól  elindult az MMSZ  nyílt Facebook csoportja is. Ezért hála és köszönet, de vannak gondjaink is.

Természetesen ezeknek az éves jelentéseknek egy példányát mindig megküldöm a szövetség elnökségének, ( a mellékletekkel együtt) mert meggyőződésem, hogy ez lenne minden szakág vezető dolga.  Bizonyára nem így van a valóságban…sajnos. De ez nem azt jelenti, hogy abszolúte figyelmen kívül hagyható a tavalyi jelentésem egy számunkra nagyon fontos kérése, idézem:

„1,Szakágunk ez évben elvesztette egyik legnépszerűbb versenyzőjét  Matáncsi  Imre sporttársunkat. Imre barátunk nem csak népszerű volt , hanem nagyon eredményes is a hazai versenyeinken, amit ranglista helyezései is bizonyítanak.  Idős kora ellenére utolsó erejével is versenyzett közöttünk a mi nagy örömünkre. Szakágunk teljes egyetértésével javaslom őt   Posztumus    „Az Év Antik Modellező Sportolója”  cím odaítélésére.”

Ebből nem lett semmi.

Egyéb iránt újra szeretném javasolni, hogy az elnökség hívjon össze legalább évi egy személyes találkozót, konzultációt  a szakbizottság vezetőkkel, kategória felelősökkel, ahogy tetszik.  Nem hiszem, hogy valaki kétségbe tudná vonni ennek a hasznosságát.

Zárszó

Mire ezek a szavak elhangzanak, már köszöntöttük az országos bajnokságunk dobogósait, sőt az EB-n bronzérmes magyar csapat érmesei is átvehették okleveleiket. Szeretnék ehhez még külön gratulálni, de nem csak nekik, hanem a nekik sokat segítő családtagjaiknak is. Külön  köszönet illeti Dékányné Sziráki Mariannt, aki nem csak támasza a mi Zsoltunknak, de az ő csodás fényképeiből készítette Gitye Gabi barátunk a most következő zenés képösszeállítást, amit szeretettel ajánlok figyelmetekbe. Gabi megígérte, hogy a YouToube-on is nézhető lesz.

Tisztelettel

Török László