Savaria Modellező Sportegyesület
IMAC HC SAVARIA CUP - II. forduló


2023 május 20-én (szombat) 9 órai kezdettel rendezzük meg az IMAC Hungary Cup elnevezésű kupasorozat II. fordulóját, az "IMAC Savaria" műrepülő versenyt. A verseny értékeléséhez a FAI által elfogadott Notaumatic pontozórendszert használjuk. A figurákra adott pontokat élő közvetítésként külön monitoron jelenítjük meg.
A helyszíne 9700 Szombathely Sportrepülőtér észak-keleti része. A pontos megközelítésről a csatolt térkép ad tájékoztatást, valamint táblákkal fogjuk segíteni a bejárást. A google térkép koordinátája a reptér bejáratához navigál. Inét a térkép utasításait kell követni.
A versenyen nevezhető kategóriák:
- Basic
- Sportman
- Freestyle
- MMSZ UNP ( kizárólag a programban résztvevő 18 évét be nem töltött fiatalok nevezhetnek!)
A versenyzők egymás után három fordulót repülnek. A repítási sorrendet véletlenszerűen generálja a program, melyet a verseny kezdetén hírdetünk ki. A versenyen elért pontokat a Notaumatic rendszerben rögzítjük, fordulónként normalizáljuk a TBL normalizáló szoftverrel. A három fordulóban kapott normalizált pontok közül a két legnagyobb értéke adja a verseny sorrendjét.
A kategória első 3 helyezettje díjazásban részesül.
A részvétel feltételei:
- 2023 évre érvényes MMSZ tagság
- Minden versenyző regisztrációjával elfogadja a verseny feltételeit, valamint a reptér biztonsági szabályzatát. A fail Safe beállításának meglétét a pilótának kötellesége bemutatni az első start előtt.
- A nevezési díj 5.000 Ft
- A verseny rendezői mindennemű anyagi és személyi jellegű felelősséget elhárítanak maguktól.
- Óvásra kizárólag a versenyzőknek van lehetőségük. Ezt 5000 Ft ellenében, írásban tehetik meg a verseny utolsó repítésének vége előtt. Az óvást bizottság bírálja el. Annak helybenhagyása esetén az óvási díj visszajár.
A versenyre nevezni az .....(szerkesztés alatt)......oldal Versenyek szekciójának regisztrációs felületén lehet.
Az elfogadott regisztrációkat visszajelezzük, és az oldalon megjelenítjük.
A verseny főrendezője: Szépfalvi Tamás
A Veseny bírói: Hársfalvi Pál, további bírók még egyeztetés alatt.
Mindenkit szeretettel várunk!
XV. Savaria Kupa - Nemzetközi F3A műrepülőverseny - Szombathely


2023 június 24-én (szombat) 9 órai kezdettel rendezzük meg a XV. Savaria Kupa nemzetközi F3A műrepülő modell versenyt. A verseny értékeléséhez a FAI által elfogadott Notaumatic pontozórendszert használjuk. A figurákra adott pontokat élő közvetítésként külön monitoron jelenítjük meg. Köszönjük az MMSZ-nek, a rendszer beszerzésében nyújtott támogatásért.
A helyszíne 9700 Szombathely Sportrepülőtér észak-keleti része. A pontos megközelítésről a csatolt térkép ad tájékoztatást, valamint táblákkal fogjuk segíteni a bejárást. A google térkép koordinátája a reptés bejáratához navigál.
A versenyen P-23 manőversorozatot repülünk.
A versenyzők egymás után három forduló P-23 programot repülnek. A versenyen elért pontokat a Notaumatic rendszerben rögzítjük, fordulónként normalizáljuk a TBL normalizáló szoftverrel. A három fordulóban kapott normalizált pontok közül a két legnagyobb értéke adja a verseny sorrendjét.
A kategória első 3 helyezettje díjazásban részesül.
A részvétel feltételei:
- 2023 évre érvényes MMSZ tagság
- Minden versenyző regisztrációjával elfogadja a verseny feltételeit
- A nevezési díj 5.000 Ft
- A verseny rendezői mindennemű anyagi és személyi jellegű felelősséget elhárítanak maguktól.
- Óvásra kizárólag a versenyzőknek van lehetőségük. Ezt 5000 Ft ellenében, írásban tehetik meg a verseny utolsó repítésének vége előtt. Az óvást bizottság bírálja el. Annak helybenhagyása esetén az óvási díj visszajár.
A versenyre nevezni az f3a.hu oldal Versenyek szekciójának regisztrációs felületén lehet.
Az elfogadott regisztrációkat visszajelezzük, és az oldalon megjelenítjük.
A verseny főrendezője: Szépfalvi Tamás
A Veseny bírói: Hársfalvi Pál, Wolfgang Kohlberger, Horváth Szabolcs, Ócsai Róbert, Vörös Dóra
Mindenkit szeretettel várunk!
IMAC utánpótlás képzés

A Savaria Modellező Sportegyesület,. a műrepülő szakági pályázat 4. felyezet 1. pont alapján pályázik műrepülő modell, és távirányító szett beszrezésére mürepülő kiképzés, oktatás cáljából, az utánpótlás korosztály körében.
Versenyzőnk: Szakonyi Kornél 6175
Szakmai felkészítő: Horváth Szabolcs, Szépfalvi Tamás
Köszönettel
Szépfalvi Tamás
elnök
UNP 2022 szeptember

A Savaria Modellező Sportegyesület keretin belül működtetett repülőmodellező szakkörön részvevő gyerekeket kívánjuk bevonni a versenysportba, amelett, hogy a modellépítésben is gyakorlatot, ismeret szerezzenek.
Savaria Modellező SE modellreptér infrastruktúrájának fejlesztése

A sikeres működésünk mellett komoly nehézségeink adódtak a 2019-ben. Több mint 40 éves történetünk szakadt meg ebben az évben azzal, hogy ki kellett költöznünk, az eddigi bázisunknak helyet adó Puskás Tivadar utcai épületből, a volt MHSZ székházból. Jelenleg egyesületünk nem rendelkezik semmilyen klubbhelyiséggel. Ezen problémát szertnénk megoldani 1 db irodakonténer vásárlásával. A konténer egy hosszú távú megoldást biztosítana számunka.
Az ifjúsági és felnőtt F1A kategória technikai fejlesztése a versenysport eredményeinek javítása érdekében.

Az F1A kategória az egyik legrégebbi és legnagyobb versenyzői hátérrel és létszámmal rendelkező sportága a modellezésnek hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
Savaria Kupa F3A nemzetközi műrepülőverseny, Törölve!!


Tisztelt Versenyzők, Érdeklődők!
A kialakult helyzet miatt az idei Savaria Kupa törlése mellet döntöttünk a résztvevők biztonsága érdekében. A műrepülőversenyt a jövő évben rendezzük meg, a hagyományokhoz igazodva, június utolsó hétvégéjén.
2021-ben találkozunk újra, addig is vigyázzatok Magatokra!
Savaria Modellező SE Csapata
Versenyzői támogatás - Horváth Szabolcs

Versenyzői támogatás - Szépfalvi Olivér
