GPS alapú modellkereső utánpótlás versenyzőinknek
Egyesületünk az elmúlt évtizedben komolyan kezdett el foglalkozni utánpótlás neveléssel, főkent F1H szabadon repülős kategóriában. Rengeteg hazai- és nemzetközi sikeres eredmény van a hátunk mögött, amit többször sajnos beárnyalt már modell elvesztése, szerencsésebb esetekben órákkal, napokkal, hetekkel későbbi megtalálása egy megfelelő keresőrádió, újabban korszerű, modern GPS alapú rendszer hiányának köszönhetően. A serdülő- és ifi versenyzőink közül senki nem engedhette meg magának, hogy egy ilyen drága rendszert alkalmazzon még a kezdetleges madarászok által is használt egyszerűbb, rövidhullámú frekvencián működő keresőrádió esetén sem.
Azonban a modellezőink évről-évre a jobb eredmények elérésének az érdekében egyre modernebb, erősebb és egyben könnyebb modelleket építenek, használnak, amik önmagukban már sok pénzt emésztenek fel és nem várhatják el a még több támogatást a szülőktől egy-egy ilyen GPS-es jeladóhoz, hiszen így is sokat áldoznak a gyermekeiknek az utaztatás, szállás, nevezés, költőpénzére is. Ezen modellek elvesztése pedig igen fájó tud lenni. Pl. egy-egy kiélezett versenyen, ha később találja meg az illető a modelljét, mert olyan messze repült és sok ideje elment a kereséssel, akkor jelentős hátrányba kerülhetnek vagy éppen a pályafutásuk végét is jelentheti a megélt kudarc egy méregdrága gép elvesztése esetén.
Ennek megelőzésére szeretnék egy modern, nagy hatótávolságú, már a piacon megbízhatónak mondható PYXIS fantázianevű GPS alapú kereső beruházásához támogatást igényelni a következők szerint:
- 3 db kezdőkészletet (1 adó + 1 vevő + akku és töltő hozzá)
- 3 db jeladó a második repülőbe, mert sokszor az adott startnál dől el, milyen szárnytípusú (short vagy long) géppel indulnak az időjárás függvényében
Költségek bontása:
Köszönjük szépen előre is az szívélyes támogatásukat, mellyel jelentősen hozzájárulnának az utánpótlásunk jövőbeni sikereinek megkoronázásához!