Tisztelt Magyar Modellező Szövetség!
Az évek folyamán a klub által tartott rendezvényeken és versenyeken számos fiatal mutatott érdeklődést és kóstolt bele az autómodellezés szépségeibe és örömében, amit a klubtagok által rendelkezésre bocsájtott saját modellek használatával megtapasztalhattak
Ennek következményeként az idei évadban már négy junior versenyzőnk vett részt a 1/8 Off-Road Magyar Bajnokságban ahol eredményesen szerepeltek és megszerezték a Magyar bajnoki címet, Fekete Hunor személyében, továbbá a 3.; 4.; 7.;. helyezéseket. Az elért eredmények mutatják, hogy a klub eredményes munkát végez az utánpótlás nevelésben.
A 2023-as év folyamán szeretnénk további támogatást versenyzési lehetőséget biztosítani azoknak az érdeklődő és ambiciózus fiataloknak, akiket érdekel a modellezés, de sajnos anyagi lehetőségeik miatt sajnos nem tudják vállalni a jelentősen magas, megnövekedett költségeket. Sajnos egyesületünk nem rendelkezik olyan modellekkel, amelyet az érdeklődök rendelkezésére tudna bocsájtani, ezért pályázunk 2db komplett 1/8-as versenyzésre is alkalmas technika beszerzésére. A két modell lehetővé tenné, hogy további fiatalokkal kedveltessük meg a sportágat és legyen lehetőség még több rendezvényen szerepelni népszerűsíteni az autómodellezést, kipróbálási lehetőséget biztosítani az érdeklődőknek.
Az utánpótlás pilótái számára, felügyelet mellett a versenyekre is átadnánk a technikát ezzel csökkentve a szülők anyagi terheit is. A modellek felkészítésében és karbantartásában tapasztalt, és az utánpótlás nevelésben eddig is aktívan résztvevő tagjaink lesznek a felelősök. Teljes körűen felelnek a megépítésért, az állagmegőrzésért, a mentorálasért, illetve, hogy minden esetben, naprakészen, tökéletes műszaki és esztétikai állapotban legyenek a modellek.
A beszerzést csak a pályázat elfogadása után tudjuk elindítani, melyhez Egyesületünk a szükséges 20%-os önrészt tudja biztosítani.
A két modell beszerzése önerőből nem lehetséges, a rendelkezésünkre álló anyagi keretből. Ezért kérjük a Szövetség támogatását a projekthez!
A választott modell műszaki és technikai paraméterei megfelelőek, az alkatrész ellátás biztosított és ár-érték arányban a legjobb paramétereket mutatja más típusokhoz képest. Jelenleg több aktivan versenyző modellező is ezt a tipust használja. A tipus erősségét alkalmasságát alátámasztja az is, hogy a 2022 évi 1/8 E-buggy europa bajnokságon 1.helyezett pilóta is ez a tipus racing verzióját használta.
A teljes költség 746400 Ft, Önrész: 150000 Ft, Kért támogatás: 596400 Ft
Ajánlat csatolva. EUR árfolyam 400,- Ft